Nem találják a Fidesz egészségügyi programját
Az évértékelőnek hívott tézisosztó utazások pécsi állomásán Orbán az egészségügyi terveit ecsetelte, elmondása szerint egy kész program részeként.
- A program kész – mondta néhány napja Orbán a Fidesz egészségüggyel kapcsolatos terveinek részletezésekor. A Nemzeti Konzultáció során kiderült, hogy „komoly félelmek élnek az emberekben, hogy emelkedni fognak a gyógyszerárak, privatizálják a kórházakat, aminek következtében megszűnik az ingyenes ellátás, fontos vizsgálatokra, műtétekre heteket, hónapokat kell várni” – tette hozzá. A Fidesz elnökének emlékei szerint „a privatizáció kérdését Magyarország polgárai eldöntötték, volt egy népszavazás. Kétmillió ember azt mondta, hogy nem ért egyet a kórházak privatizálásával. Ezt minden demokratikus kormánynak tudomásul kell vennie, és érvényesítenie kell.”
A Fidesz elnöke szerint minden érv a kórházprivatizáció ellen szól, a megoldás a költségvetési források emelése lenne a GDP jelenlegi 4-4,5 százalékáról 7 százalékra növelésével. A pluszpénzt az orvosok béremelésére fordítanák, és néhány betegségcsoportnál a gyermekek és idősek számára ingyenessé tennék a gyógyszereket.
Orbán privatizáció-ellenes szólamainak némileg ellentmond a Fidesz egyes helyi szervezeteinek egészségügyi privatizációval összefüggő politikája. Körömi Attila pécsi Jobbik-elnök például Páva Zsolt helyi fideszes képviselő-jelölt közreműködését emlegette fel az Orbán-látogatáskor a siklósi kórház magánosításában. >>Tovább
Forrás: Hírszerző
|