Tisztázódik az egészségügy jövője?
Kevés a valószínűsége, hogy a választásokig hátralévő egy hónapban vadonatúj elemek kerülnek a parlamenti pártok egészségügyi programjába. A terveket készítő szakemberek ugyanis évtizedek óta ugyanazok, sok tekintetben hasonló elgondolásaikat leginkább a mindenkori politika szabta át. A választásokra készülő pártok egyetértenek a biztosítás és az intézményrendszer változtatásában, konszolidálni kívánják az egészségügyet.
A szabad demokraták kivételével valamennyien elkötelezték magukat a szolidaritás elvén működő, kötelező és egységes egészségbiztosítás fenntartása és az erre épülő kiegészítő biztosítások mellett. Az SZDSZ több új közbiztosítót versenyeztetne, közülük választhatnának a járulékfizetők. Az MSZP kétpillérű egészségügyi szolgáltatási csomagot dolgoz ki. Az alapcsomagba tartozna a közegészségügy, a járványügy, a mentés és a sürgősségi ellátás. A második, kötelező pillérre épülő csomagban a tb által jelenleg is nyújtott szolgáltatások lennének. Az MDF a nemzeti kockázatközösség mellett voksol, ám szerintük erősíteni kell az egyének felelősségét egészségük védelmében, ezért nem tartják kizártnak az ezt elősegítő vizitdíj bevezetését sem. A Fidesz szerint az egészségügyi ellátórendszer működtetése állami feladat, ezért megfontolandó, hogy a kórházak elkerüljenek az önkormányzatoktól. A forrásbevonás minden pártnál prioritás, a magántőke kezelésének technikájában van eltérés. A nagyobbik ellenzéki párt a négy évvel ezelőtt meghirdetett 607 milliárdos konszolidációs programot „leporolná” – ezzel egyébként az MSZP is egyetértett –, ezzel lehetővé válna, hogy a biztosítótól kapott működési költségek fedezzék az amortizációt. Valamennyi párt szerint szükség van a magántőke bevonására, ám a Fidesz az intézményeket állami kézben tartaná, egészségügyi vagyonkezelőt hozna létre. Az MDF a magánosítást jó eszköznek tartja a szolgáltatások színvonalának növelésében, ezt igazolja az alapellátás és a gyógyszertárak privatizációja. Az egészségügyi dolgozók tulajdonossá válását – az MSZP-hez hasonlóan – kiterjesztené a szakrendelőkre is. A szocialisták a költségvetési és az uniós források mellett számolnak a működő tőke bevonásával is; szerintük nem az a kérdés, milyen tulajdonban van a kórház, hanem hogy milyen szolgáltatást nyújt. Ezzel a Fidesz nem ért egyet, szakértőik bizonyos esetekben a működtetésbe beengednék a magántőkét. Az SZDSZ támogatja a magántőke bevonását annak érdekében, hogy európai színvonalú legyen a hazai egészségügyi ellátás. A kiszámítható bevételek érdekében mindannyian módosítanák a gyógyítóintézmények finanszírozását. A Fidesz átmenetileg megszüntetné a teljesítmény szerinti elszámolást; ezzel a többiek nem értenek egyet.
Forrás: Világgazdaság
|